Kihívás
Gigantikus aréna
2005-ben merült fel egy teljesen új malmői futballstadion építésének ötlete, amely a város csapata, a Malmö FF otthonául szolgálna. A kész stadionnak 150 x 200 méteresnek kellett lennie, 105 x 200 méteres pályával és 24 000-es maximális nézőszámmal.
Az ágazat vezető skandináv cégeinek egyike
Az építkezés 2007 áprilisában kezdődött, a stadion felavatásának tervezett időpontja 2009. április vége volt. Az évi 15-20 labdarúgó-mérkőzés mellett az aréna egyéb eseményeknek, például koncerteknek, ünnepélyeknek is otthont ad. Az épületben exkluzív látogatói boxok, több étterem, valamint konferencialétesítmények is helyet kaptak. A Swedbank Stadion Svédország legnagyobb és legkorszerűbb arénája.
Alapvető vázlatok
Amikor a Ruukki 2007 elején megbízást kapott, még nem voltak meg az épület részletes tervei, csupán néhány építészeti vázlat. Ezeken az izgalmas külső volt látható a stadion vázát képező látható acélszerkezetekkel, ennek a megvalósítása azonban az elfogadott határidők és költségvetés keretén belül óriási feladatot jelentett volna.
„Az ilyen típusú épületek felépítése hihetetlenül komplex projekt. Valamennyi partnernek képesnek kell lennie a jó együttműködésre és egymás kiegészítésére. Közreműködésünk nem csupán az anyagok szintjére terjedt ki. Tervezési osztályunk mérnökei az acél- és az épülettechnológiában egyaránt jártasak. Ez az ügyfél számára felbecsülhetetlen hozzáadott értéket jelent” – hangsúlyozza Rickard Törn-Lindhe, a Ruukki vállalatigazgatója.
Megoldás
Több mint acél
A Ruukki feladata a Swedbank Stadion tető- és falszerkezetének megtervezése, szállítása és felépítése volt. A szerkezeti elemeket és a teljes műszaki megoldást egyaránt cégünk szállította. Az eredeti vázlatok alapján, ahol az ovális alak olyan érzetet kelt a közönségben és a játékosokban, mintha egy óriási kosárban lennének, a tető és a homlokzat pedig a fény kizárása nélkül védi őket a széltől és az időjárás hatásaitól, a Ruukki feladata az esztétika és az első osztályú mérnöki munka ötvözése volt.
Az 58 tető- és falvázszerkezet bizonyos részei technikailag ideális módon vannak a betonalapba integrálva, anélkül hogy ez az építészek térrel és energiával kapcsolatos elképzeléseinek rovására menne. A Ruukki profillemez-komponenseket és vékonyfalú gerendákat is biztosított a projekthez. Az építmény összesen mintegy 1180 tonna S355J2G3 minőségű acélt tartalmaz, egyesítve a nagy szilárdságot, a jó alakíthatóságot, valamint a mindig fontos költséghatékonyságot.
Javaslatok a koordináció tökéletesítésére
A munka részletes projektmegbeszélésekkel indult. Az építészek például úgy döntöttek, nagy mennyiségű műanyagot kívánnak használni a falban és a tetőben, a kerek profilú acélelemekből álló vázszerkezet pedig látható lesz. Hamar kiderült, hogy ez a projekt 600 millió svéd koronás (kb. 17,5 Mrd Ft) elfogadott költségvetéséből nem valósítható meg. Ráadásul technikai problémák is felmerültek volna. A Ruukki végül kidolgozott egy alternatív megoldást, egy könnyebben felépíthető, és ezért gazdaságosabb háromszöges szerkezetet.
„Az ilyen projektekben fontos megőrizni a finanszírozás fenntarthatóságát. Ebben a költségek, funkcionalitás és esztétika közötti egyensúlyozás jellemezte projektben a Ruukki megoldása minden követelménynek megfelelt” – hangsúlyozza Birger Friman, a Fotbollsstadion i Malmö Fastighets AB elnök-vezérigazgatója.
Pénzügyi nyereség és intelligens tervezés
A nagy építmények tervezése és kivitelezése terén szerzett bőséges tapasztalatainak köszönhetően a Ruukki gondoskodni tudott a szükséges biztonságról és garantált minőségről.
„A Ruukki nagy cég, amely a szükséges szakértelemmel és erőforrásokkal egyaránt rendelkezik egy ilyen léptékű megbízás elvállalásához. Végig nyílt párbeszédet folytattunk a Ruukkival, így megismerhettük a cég szempontjait és javító javaslatait. Ily módon sikerült felgyorsítanunk a folyamatot” – magyarázza Birger Friman.
„Nincsenek sokan ebben az ágazatban, akik képesek megfelelni a Swedbank Stadion által támasztott követelményeknek, a Ruukki pedig kitűnő referenciákkal rendelkezik. A Peab már együttműködött a Malmö Arenával, ahol a Ruukkinak beszállítóként ugyancsak jutott szerep” – teszi hozzá Friman.
Tradíció és innováció
A Peab a Ruukki kiválasztásával nem csupán egy elsőrendű építőanyag-szállítót nyert, hanem egy aktív partnert is az aréna megtervezésében. A Ruukki részvételének köszönhetően sikerült megőrizni a stadion kívánt geometriáját és általános esztétikáját, mindezek mellett pedig tökéletesíteni a terv bizonyos részleteit és az anyagválasztást. Az eredmény: a Swedbank Stadion izgalmas és attraktív vázszerkezetű tetője és falai hagyományos és bevált technikai megoldásokon alapulnak.